Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége

1077 Budapest, Király u. 93
+36-1-352-9804, +36-1-268-0592
info@falusiturizmus.hu

Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében

2014 Március 28

Rendhagyó kétnapos konferenciát rendezett ismét a FATOSZ partnerszervezetivel, a VM, a NAKVI, a BGF és a KVIK összefogásával március 20-21-én, melynek helyszíne Budapesten a BGF kari előadótermében volt.

A konferencia során a résztvevők áttekintették a kulturális örökségeket, a néprajz és a helyi hagyományokat, a kézművesség sokszínű területeit, valamint a szakrális helyeinket, műemlékeinket. Először a hazi előadók, majd a meghívottak kaptak pódiumot. Mindenki ismertethette a helyi örökségeket és elmondhatta véleményét a Kárpát-medencei összefogással létrehozandó vidékjáró javaslatról.

A konferenciára meghívást kaptak a Kárpát-medencében lévő történelmi területek vidéki/falusi turizmusban érdekelt civil szervezetek, valamint a hazai szervezetek. A Felvidékről 3-4 főt, Kárpátaljáról 4 főt, Erdélyből (három nagy részterületéről) 8-10 főt, Vajdaságból 4-5 főt, Horvátország és Szlovéniából 2-3 főt, valamint a hazai társ szervezetektől 25-30 főt hívtak meg.

Az előadás sorozat részeként bemutatásra került a www.videkjaro.hu  honlap és a Vidékjáró tematikus napok országos programsorozata, amelybe a szervezők a határainkon túli területekről is szeretnének bevonni  vidéki szolgáltatókat, szálláshelyeket, templomokat, tájházakat, zöldutakat, legendás helyszíneket.
Felvetésre került annak a gondolata, hogy együttműködés keretében bővítsék ki a www.videkjaro.hu honlapot  a Kárpát-medence természeti és turisztikai vonzerőinek számító örökségeivel is.  Ennek a munkának az összefogását a tervek szerint a FATOSZ  vállalja.
Ismertetést adtak a nemzeti Tanúsító védjegy rendszerünkről, valamint a FATOSZ szakmai oktatási rendszeréről.

A két nap alatt ízelítőt adtak a Kárpát medence borvidékeinek boraiból, a különböző tájegységek kézműves élelmiszereiből, illetve ételeiből.

A nagyszabású rendezvény résztvevői remélik, hogy a konferencia a jövőbeni együttműködés megindulásának első lépcsője lesz a Kárpát-medencei falusi és agroturizmus területén.  

A résztvevők által kiadott memorandum IDE kattintva olvasható.

A konferencia előadásai:

- Horkay Nándor igazgató, Nemzetstratégiai Kutatóintézet:
 „A Nemzeti integráció elmélyítése és fejlesztési rendszere a Kárpát-medencében 2014 után – kiemelten annak turisztikai együttműködési vonatkozásai”


- Szegedyné Fricz Ágnes Élelmiszer Feldolgozási Főosztály vezető helyettese VM: „HÍR gyűjteményből, Íz-régiók a kárpát-medencében”

- Dragonits Márta elnök Ars Sacra alapítvány és Balla Lajos Oromhegyesi Faluház alapítója (Vajdaság): „Ars Sacra tevékenysége a Kárpát-medencében és a turizmus.”

- dr. Szabó Géza tanszékvezető PTE ,FATOSZ alelnöke: „A helyi termékek és a vidéki gasztronómiai örökség szerepe a falusi turizmus minőségi megújításában.”

- Kolumbán Gábor elnök Élő- Szövet és Civitas (Erdély): „Hiteles, élő örökség szerepe a vidéki turizmusban”


- Vincze Kecskés István ügyvezető, Davincze Tours Utazási Iroda, Kalotaszentkirály (Erdély) „Kalotaszeg turisztikai nevezetességei.”

- Szabó Izolda ügyvezető igazgató Pro Ruris Egyesület. (Erdély) „Pro Ruris Egyesület tevékenységei és turizmusfejlesztés a székely mezőségben.”

- Balázs Bécsi Attila elnök Téka Alapítvány Szamosújvár. (Erdély) Mezőség újra pozicionálása az erdélyi turisztikai térképen

- Reisz Erzsébet  Transz Tour Kft. Parajd. (Erdély) „Napjaink falusi turizmusa a Sóvidéken.”

- Király Csaba irodavezető, Kárpáti Régió Üzleti Hálózat. Nagyvárad.  (Erdély)„Partium vidéki örökségei.”


- dr. Hanusz Árpád főiskolai tanár, FATOSZ alelnöke,: Népi hagyományok ápolása és a  kézművesség, mint turisztikai desztináció a Felső-Tisza vidékén.

- Igyártó Gabriella elnök, Népművészeti Egyesületek Szövetsége: „Kézműves értékeink”

- dr. Tarpai József elnök, Kárpátaljai Tourinfo Irodák Szövetsége. (Kárpátalja) „A falusi turizmus fejlődésének hatása a vidékfejlesztésre Kárpátalján.”

- Filep Éva"Kárpátalja Völgyeiben és Hegyein" Falusi Zöld Turizmus és Agroturizmus Fejlesztéséért civil szervezet  (Kárpátalja) „A szervezetek és intézmények közötti kapcsolatok, és tevékenységek a falusi turizmus érdekében.”

- Ötvös Ida elnök, Kárpátaljai Zöld Falusi Turizmus Egyesület (Kárpátalja)  „ A viski falusi turizmus jelene és jövője.”


- Dani Ernő elnök, Öko-ruralis vendégfogadó házigazdák egyesülete Székelykeve. (Vajdaság) „Falusi turizmus egy magyar végváron.”

- Vörös Attila igazgató, Vajdasági Egézségturizmus Klaszter Alap „A vajdasági Egészségturizmus klaszter tevékenysége.”

- Talpai Sándor elnök, Torontál Megye Oktatási, művelődési és Ifjúsági Központ:. Kisoroszi.„Tiz év építkezés a megmaradás érdekében.”

- Hancsik József falusi turizmus Dobranak. „Muravidéki falusi turizmus - táj es gazdaság.”  (Szlovénia)

- Horváth Balázs FATOSZ irodavezetője: „ A magyar Nemzeti Tanúsító Védjegy rendszer bemutatása”


- Molnár Pál, elnök, Csallóköz területi idegenforgalmi szövetség. „Az elsődleges turisztikai adottságok és kínálat Csallóközben.”

- Dr. Bereczki Ibolya elnök, Magyarországi Tájházak Szövetség. „Tájház Szövetségünk működése, különös tekintettel a Kárpát-medencére.”

- Danter Izabella néprajzkutató Galántai Honismereti Múzeum. (Szlovákia)„Vidéki örökségeink Felvidéken és a tájházaink küldetése.”

- Balázs Bécsi Gyöngyi elnök, Kallós Alapítvány.  (Erdély) „Tudás átadás Válaszúton.”

- Dr. Csonka Takács Eszter igazgató, Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság, Szentendrei Néprajzi Múzeum. „Szellemi örökségek itthon és a Kárpát-medencében.”  

- Lőrincz Beáta, Hagyományok Háza Baráti Kör Egyesület elnöke, Cédrus Táncegyüttes művészeti vezetője  „Világörökségünk a táncház modell.”

- Fazakas Szabolcs elnök.  Visus Kulturális Egyesület -Székelyföldi Legendárium, Székelyudvarhely (Erdély) „Székely legendárium öt éve.”

- Varga András ügyvezető , Alföldi Legendárium Klaszter. „Alföldi Legendárium, mint a legendárium turizmus megteremtője.”

- Szalay-Zala Andrea FATOSZ titkára:” Vidékjáró program ismertetése"

- Csizmadia Gábor projektmenedzser „Vidékjárás a Kárpát-medencében”